Újévi szokások

Forrás: PolgarPortal.hu

Az újévhez kötődő népszokások célja, hogy segítsék a következő évi bőség megteremtését, ennek megfelelően étkeztek és cselekedtek az emberek – mondta Tátrai Zsuzsanna, a Magyar Tudományos Akadémia néprajztudományi intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa.

Tátrai Zsuzsanna jelezte: a lencse és a mák fogyasztása a gazdagságot segíti elő a szokások szerint, ezek az ételek a pénz bőségét jelképezik. Újévkor disznóhúst is szokás enni, mert a malac „előretúrja a szerencsét”, tilos viszont a hal, mert azzal „elúszna a szerencse”, és a szárnyas fogyasztása is.

Ujevi-nepszokasok-hagyomanyok4

Azt mondta: sokan korán keltek újévkor, hogy egész évben korán kelők legyenek, és nem veszekedtek, mert semmi olyat nem akartak tenni, ami egész évben ismétlődne. Hozzátette: a szemetet azért nem lehetett kivinni újévkor, mert azzal kivinnék a szerencsét a házból.

fireworks.jpg

A mai petárdázáshoz, tűzijátékozáshoz hasonlóan régen ostorcsattogtatással keltettek zajt szilveszterkor, és erdélyi falvakban erre még mindig van példa. Ennek a régi szokásnak az a célja, hogy elűzzenek minden „gonosz, ártó hatalmat” – mondta Tátrai Zsuzsanna. Felhívta a figyelmet arra: újabb szokás, hogy az év utolsó estéjén az ünneplők szinte farsangi jelmezeket öltenek.

Szeretne elsőként értesülni a legújabb híreinkről és linformációinkról?

Cikkeink hasonló témában

A CSOBI ZIEGLER TÖRTÉNETE RÖVIDEN

AZ interjú

Ezek érdekelhetnek még

Ez is érdekes lehet

Fejezetek a keleti szőnyeg érdekes történetéből III.

×
×

Cart

Regisztráljon a kedvezményekért!

Legyen Ön is a Kabiri család tagja! Készítsen felhasználót, és értesüljön elsőként a legújabb ajánlatainkról, kedvezményeinkről, és egyéb híreinkről!